Vettem reggel monitort és kurva jó. Ilyen: Samsung Syncmaster 2232BW. Ha most Sony Bravia reklám lennék, akkor lefényképezném a képét, és beszúrnám ide a blogba, hogy Önök is megcsodálhassák: ding-dong. Mivel azonban ennek értelme nincs, a legjobb talán mégis az lesz, ha elhiszik, hogy tényleg szép a képe.
András is kapott két monitort az irodába, szintén Samsung, de nem pont ilyen, hanem 226CW. Na olyat ne vegyenek, mert szar: a fehér sokkal inkább látszik pirosnak, és bármit állítgatnak is rajta, ez vajmi keveset változik. Hogy mást ne mondjak, nincs rajta fokozatos színhőmérséklet állítás, csak néhány gyári beállítás közül lehet választani. Sajnos mindegyik piros...
Aztán fogta az Encsé az új monitort, és befejezte rajta a kedvenc polipos cikkének fordítását, amit remélhetőleg, még ebben az évezredben felpakol a Wildcatra.
Más érdekes nem történt, hacsak nem kíváncsiak arra is, hogy kicsit átrendeztem a könyveket a polcon, és levittem a Wii dobozát a pincébe. Ugye nem?
Jajajaja: Cactus hívott, hogy menjek vele Titanicra japán vígjátékot nézni. Namármost nekem van egy határozott elképzelésem a Cactus által vígnak tartott játékokról, úgyhogy abban maradtunk, hogy ezt most inkább mégse. De aztán szemernyi kétségük se támadjon itt nekem afelől, hogy tiszában vagyok-e azzal, hogy bennem van a hiba! Éppenséggel tisztában. Jómagam a lőjenek vagy basszanak típusú vígjátékokat kedvelem (*), ahogy Belényesi lakótárs kitűnően megfogalmazta azidőtájt, hogy együtt laktunk.