Anyukámat nagy ritkán rá lehetett venni, hogy elmesélje a kisvonatot, én meg már csak a hagyományőrzés miatt is megpróbálkoztam vele. Azóta kb. negyvenszer meséltem el, egy időben nagy kedvenc volt, és mindig kicsit más lett a történet, mert sokszor Zsófi is beleszólt, amit próbáltam beépíteni a mesébe.
Vonatos mese
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy kerek erdő. Ebben az erdőben egy kis erdei vasút szállította az állatokat fel- és alá reggeltől estig. De nem akármilyen vasút volt ám ez! A kocsikat ugyanis egy kis gőzös húzta. A vonatot a lompos farkú róka vezette, a medve lapátolta a szenet, az utasok jegyeit pedig a nyuszi ellenőrizte. – Itt akadt a kezembe a plüsskígyó. – Sőt hátul a poggyászkocsiban volt egy öreg kígyó is, aki letisztította az utasok cipőjét ha megkérték rá.
Egyik este a kisvonat bepöfögött az erdei állomásra. – Krrrr nyüüüüüü shhhhh – hallatszott, ahogy a róka behúzta a féket, és a mozdony megállt a peron előtt. Az állatok már nagyon várták az indulást, mert mindenki szeretett volna hazamenni vacsorázni és lefeküdni a kis ágyába.
Ott voltak a hódok, az őzikék, a vaddisznók...
– És a Timi bárány is? – kérdezi Zsófi
– Igen persze, a Timi bárány is.
– És a Süsü?
– Hmm... hát persze a Süsü is – kezd kicsit megborulni a történet, de nem én vagyok a főnök.
– És a Linda és a Sári és a Léna és a Tamás is?
– Hogyne persze, ők is – bár eredetileg állatokról volt szó, de legyen.
Mindenki szépen beszállt a kisvonatba, a nyuszi kilyukasztotta a jegyeket, a kígyó pedig letisztította a cipőket. Közben a róka feltöltötte a mozdony tartályát friss vízzel, a medve pedig jó három zsák szenet öntött a szeneskocsiba. Mikor mindennel elkészültek, megkapták a jelet az indulásra, és a kisvonat nekiveselkedett.
Ssh-sszh, beh sok súly! Meg se mozdul! Friss sze- net, ha bekapok: messze, messze szaladok, szaladok.
Illyés Gyula Mozdonyát a Cini cini muzsikában találtam egyik alkalommal.
Száguldott a vonat hegyre fel völgybe le, alagútba be, alagútból ki. Az állatok hallgatták a vonatfüttyöt, gyönyörködtek a naplementében, nézték az alváshoz készülő erdőt, amikor hirtelen... - Krrrr nyüüüüüü shhhhh - a kisvonat megállt az erdő közepén.
Nem tudták mi történhetett. Timi bárány megkérdezte a nyuszikát, de a nyuszi nem tudta, úgyhogy előreugrándozott a medvéhez. De a medve sem tudta, mentek hát tovább a rókához. A róka csak előremutatott, és akkor látták meg, hogy egy nagy kidőlt fa állja útjukat, éppen a sín közepére döntötte a vihar.
Itt mindig gondolkozunk egy sort, hogy mi legyen a megoldás. A hódok azért szállnak fel a vonatra, hogy ha aznap véletlenül lemaradna Süsü, akkor is legyen, aki elrágja a fatörzset, de szerencsére ma itt van Süsü.
Az állatok egy ideig törték a fejüket, hogy mi tévők legyenek, de szerencsére a vonaton utazott Süsü is, aki olyan erős volt, hogy egyedül elgurította a nagy fát az útból. A sínek nem sérültek meg, így már akadály nélkül folytathatták útjukat.
Elzakatoltak a szénégető kemencéi mellett, fütyültek a favágó kunyhója előtt. Átgurultak a kis hídon, amit a cölöpverő épített nekik. Mígnem megérkeztek a vadkörte földhöz. Itt Süsü kiszállt vacsorázni, a többiek pedig egész a végállomásig utaztak. Ott aztán mindenki kiszállt a vonatból, és ki-ki a maga otthonába sietett, mert már nagyon fáradtak voltak.
Nem maradt más a pályaudvaron, csak a kisvonat és a kígyó a poggyászkocsiban. A kisvonat még egy darabig beszélgetett a többi vonattal, aztán ő is elfáradt, becsukta a kis lámpáit és aludt egészen reggelig.
Egyszerű kis történet, de szeretem vele együtt kitalálni a dolgokat. Egyszer lemaradtak a hódok is, na akkor aztán volt fejtörés, még vissza is kellett fordulniuk...