Csókavár

Munka (2011)

Nem sokat dolgoztam a Prezinél, tulajdonképpen azt hiszem, hogy csak egy hónapot. Nagyon jópofa a hely, csak sajnos az időbeosztást nem úgy képzelték, ahogy én. Nekem ugyanis, családos ember lévén, fontos, hogy ötkor kieshessen a kezemből a billentyűzet és elindulhassak haza. A Preziben meg tulajdonképpen délután négy körül kezdődik az élet, ahogy az amerikai iroda is ébredezik. Szakítottunk hát, még a csodás Macbook Prot is vissza kellett adni. Mondjuk amiatt annyira nem fáj a fejem, mert kifejezetten csúnyának találtam, rohadt nehéz volt felnyitni, és kényelmetlen használni. Szerencsére nem okozott maradandó károsodást, hogy néhány dologhoz commandot kellett nyomni ctrl helyett, és pár hét alatt visszaszoktak az ujjaim a normál kerékvágásba.

Mihez kezdtem tehát? Felhívtam Zapét, aki előtte héten biztosított róla, hogy megvan ám még a "Kiszabadulhatsz a börtönből" kártyám. Hát beváltottam. Egy gyors felmondás után két hét múlva már a Mobilengine-nél álltam munkába. Igazából hamarabb is eljöhettem volna, de mindenképp be akartam fejezni azt amin akkor dolgoztam, és amiről természetesen nem beszélhetek, hacsak nem adom oda érte a házamat vagy valami hasonlóan értékes dolgot. A Prezi amúgy jó hely, mindenkinek ajánlom, aki szereti a hosszú reggeli alvásokat és az estébe hajló műszakot.

A Mobilengine egy pici magyar cég annak minden kellemes és kellemetlen vonatkozásaival. Zape lett a vezető fejlesztő, miután otthagyta az ISC-t. Jelenleg Csaba, Roger, Tamás és én vagyunk a fejlesztők, és szerintem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy nagyon élvezzük a dolgot. Ráadásul Viktor is jön januárban, ami még sokat dob majd a szakmai színvonalon.

Nekem nagyon tetszik, hogy a processzeket is mi találjuk ki, ahogy jónak látjuk. Mindennap van stand up, pair programmingban toljuk, van már issue tracking meg amit akartok. Charlestól átvettük a Hungarian Notationt, és talán még az engineering Fridayt is sikerül bevezetni, aminek az ötletét a Preziből hoztam magammal. Ez egy olyan rendszeresen allokált nap, amit azzal töltünk, hogy utána jobban tudjunk dolgozni. Pl átmigráljuk a két (vagy több?) Jirát,  aztán kitaláljuk, hogy mit használjunk ahelyett a szutyok helyett. Egységesítjük a ki tudja hány Jenkins/Hudson példányunkat stb.

Végtelen sokat dolgozunk egyébként, gyakorlatilag teljes agykapacitást igényel a munka, és rengeteg jóságot fogok itt tanulni. Többféle platformon is toljuk, ami jelenleg Android és .NET. Már gyakorlatilag újraírtuk az Androidos mobilklienst, amitől sokkal-sokkal gyorsabb lett, és még pár új feature is belekerült. Most mozdulunk rá a szerverre, ahol előbb egy jól megválasztott feladattal megismerjük a dolgokat, aztán biztos találunk rajta faktorálni valót. Mindezt persze úgy, hogy közben minden működik ahogy eddig.