Kedves Hölgyem elhívott a Pannónia Fesztivál nevű ritmikus társasági összeröffenésre. Tudják ez az a fajta rendezvény, ahol dübörgő zenére ugrálnak a részegség tengely mentén az "enyhén spicces" és az "éppen ájulás előtti" beosztások között. Ettől balra még nem, jobbra pedig már nem ugrálnak a fiatalok.
Kicsit meg volt ijedve a lány, hogy mit fogok kezdeni magammal négy napig, tekintve, hogy az én zenei izlésem meg a rendezvény felhozatala köszönő viszonyban sincsenek egymással, de azért megoldottam a dolgot. A Hobo koncert nagyon tetszett. Az tényleg jó volt. Aztán voltunk még ska-n, és csodálkozott a lány, hogy én azt ismerem. Pedig ismerem, mert a zsonglőrök kedvelik, én meg már elsajátítottam az ezzel kapcsolatos tudnivalókat. Olyan mindent bele regae, jazz meg ilyesmik, érdekes hangzásvilág a magyar fülnek. Meg volt még kispál, ami hozta a színvonalat. Természetesen egy csomó olyan együttes is fellépett, amire nem mentem ki. Vasárnap meg Heaven Street Seven volt, aminek a számait nem bírtam elkülöníteni egymástól (sem az utána következő Pál utcai fiúktól). Szóljanak meg, vállalom. A legrémesebb performansszal az Edda állt elő. Pataki nem igazán énekelt, inkább csak a szeretetről meg a nempolitizálásról beszélt, meg arról, hogy mennyire jó is itt. Ennek nagy részét a sátorból hallgattam, csak a végére mentem ki. Akkor már egy csomó rajongó ugrált a színpadon, és a szeretet melege olyan arcpirító volt, hogy el kellett forduljak miatta. (Egyik ismerősömnek sem tetszett, nem csak az én gyomrom volt ilyen kényes...)
Tisztálkodni nem lehetett, ami az ilyenfajta rendezvények természetes velejárója. Ráadásul picsa hideg volt, és a végén már két kapucnis pulóverben, egy pólóban és egy vékonyabb sunnyogóban aludtam a vastag hálózsák alatt a sátorban. Meg hát esett is néha, ahogy ez már lenni szokott. (Összeségében túlélési gyakorlatnak, kalandparknak jó volt.)
A fesztiválozó fiatal, mint entitás, rendkívül érdekes módon viselkedik a harmadik-negyedik napon. Volt egy srác, aki már tőlem is füvet akart venni. Ebből következtethetünk arra, hogy mekkora lehetett a hiány a piacon. Valamelyik reggel meg kimentem zsonglőrködni, hogy a kelő nap fényében kicsit átmelegedjek. Gondosan hátat fordítottam a napsütésnek, hogy a lehető legnagyobb felületen kapjam az áldást, és szépen nekiláttam a formagyakorlatnak. Nem sokkal később két fesztiválozó odajött, hogy ne haragudjak már, de mégis honnan jön nekem ez így hajnali hét órakor. Én a zen szerzetesek nyugalmával és fennsőbbségével csak rámutattam a poharára, majd körbemutattam a réten. Ezzel mintegy megkérdőjelezve az ilyen jellegű kérdések létjogosultságát egy olyan helyen, ahol az emberek a többsége legbelső ruharétegig mocskosan, büdösen, hányás után és hányás előtt vegetál, és ezt elszántan szórakozásnak nevezi.
Egy másik alkalommal meg odamentem egy zsonglőrhöz aki négy labdával próbálkozott (úgy 20 óra gyakorlásnyira a stabil szökőkúttól), hogy kicsit elkérjem a labáit. Először kettőt, hogy lássam milyen. Aztán áttértünk háromra, és előadtam neki egy nagyon béna kaszkádot, csak arra ügyelve, hogy még éppen ne essen le a labda. Végül elkértem a negyediket is, és nagyot nézett, amikor tökéletes stabilitással bemutattam neki az általa gyakorolt mutatványt... Gonosz vagyok-e? :)
Na így mulat a programozó egy ilyen helyen.