Csókavár

Kopaszodás

Megint voltam fodrásznál, és be is szólt, hogy milyen ritkán járok. Na szép…

Miért? Mert utálom a hajamat. Többé-kevésbé kopasz vagyok, mondhassuk, hogy erősen kopaszodó, szóval nem egy nagy élmény. Persze el lehet a dolgot ütni azzal, hogy “akkora bika vagyok, hogy kihullott a tesztoszterontól”, de azért mégis. Nem kellemes.

Az elején csak kicsit magasodott a homlokom, aztán két oldalt elkezdett hiperbolásodni, utána felül parabolásodni, végül pedig hátul körösödni és ellipszisesedni a hajhiány. Már az ókori görögök is tudták, hogy ezek az egyenes körkúp Apolloniosz-féle metszetei. Ha matektanár lennék, még örülnék is a remek szemléltetető eszköznek, de sajnos nem vagyok az. Sőt, mostanában, ahogy a parabola és az ellipszis összeért, egyre inkább egy nyeregfelületre emlékeztet a dolog, ami legalábbis némi aggodalomra ad okot a fejformámmal kapcsolatosan.

A hajról eszembe jutott még a sündisznó tétel is. Tudták, hogy a sündisznót nem lehet megfésülni? Akárhogyan is próbáljuk a tüskéket rásimítani a közelítőleg gömbalakú testére, mindenképp lesz benne forgó valahol. Ezen sok matematikus gondolkozott egy nagy rakás ideig, mígnem kisütötték, hogy az észrevétellel analóg módon belátható, hogy olyan nincs, hogy a Föld minden pontján egyszerre fújjon a szél. Mindig kell lennie csendes helynek valahol. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy az elmélet szerint ez a hely akár egy tornádó kellős közepében is lehet (a sün forgója ugyebár).