"A női bugyik szörnyű csalódást jelentettek számomra, amikor elkezdtem nőkkel együttélni. Igazából soha nem is tudtam felocsúdni a sokkból, melyet az a felfedezés okozott, hogy a nők ugyanazt csinálják, mint mi: a legjobb bugyikat azokra az estékre tartogatják, amikor tudják, hogy le fognak feküdni valakivel. Amikor az ember együtt él egy nővel, hirtelen az egész lakásban megjelennek a radiátorokon ezek a kifakult, összement, csiricsáré M&S-bugyogók; örökre keresztet vethetsz buja kamaszkori ábrándjaidra, amikor úgy képzelted el a felnőttséget, hogy egyszer és mindörökre körülvesznek az egzotikus női fehérneműk... az ilyen álmok ízzé-porrá zúzódnak, összeütközve a valósággal." (Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi)
Ebben a könyben az egész világ benne van...
Sokszor előfordul velem, hogy előre nem sikerül eltaláni egy döntés súlyát, és csak szép lassan esik le a tantusz, hogy akkor ezután majd ez is más lesz meg az is más lesz, és ez se így lesz, meg az ... te jó ég... az se úgy. És közben a görcs az ember gyomrában egyre nagyobb, és pánikrohamot kap, és elkezd hangosan zenét hallgatni, meg villamosozni a városban, hogy inkább embereket nézzen, és még véletlenül se otthon gondolkozzon.
És aztán persze hazajövök, és átgondolom, hogy na most akkor, ha ennek a szekrénynek a tartalmát átpakolom abba a fiókba, és ha még ezek a bigyók is beférnének arra a polcra, akkor ott lenne még egy kis hely. Sőt ha feltenném azt a polcot, amit már régen kitaláltam, akkor hű de mennyi új hely keletkezne azonnal. Erre a kupac szarságra már abszolúte semmi szükség nincs, azokat meg a biztonság kedvéért leviszem a pincébe, és majd csak 5-10 év múlva fogom kidobni.
A Nagy Kaland. Költözés. Össze. :) Imádom és rettegek, de tudom, hogy akármi is lesz, ez a helyes döntés, és ez az, amit csinálni szeretnék.
Nagyon.