Csókavár

Firmware upgrade II

Szinte még egy hónap sem telt el az emlékezetes firmware upgrade óta, és máris újra kezembe kaparinthattam a DVD felvevőmet.

Mindössze 7000 forintba került, és természetesen most sincs rajta az új firmware, annak ellenére, hogy a bácsi a boltban azt hazudta, hogy a legfrissebb van rajta.

Hátaf�szomebbemostmáraztántényleg. Ebben a kurva országban SEMMI SEM MŰKÖDIK?

Először kitalálja a faszi, hogy ez bizony alaplap (vagymi) csere lesz, és úgy mellesleg elvesznek az adatok is a vinyóról. Nem volt rajta semmi, csak pár tucat Dr. House epizód: nem kár érte.

Ez 28K HUF+ áfa.

Mondom jó, de akkor megmondaná, hogy mégis mit basztam a frissítéssel? Mert az áram nem ment el közben, és mindent szóról szóra úgy csináltam, ahogy a leírásban volt.

Hátttőőőő, azt nem tudja, de ha még megvan a számla, akkor vigyem be, és akkor majd jól leboltolják a Sonyval, hogy méltányosságból olcsóbb legyen.

Jól van, mondom, beviszem.

Aztán eltelt újabb két hét, és ma végre elmehettem érte. Reggel még azt mondta a bácsi, hogy 8000 Ft lesz plusz áfa. Délután meg már azzal jöttek, hogy 7000-ért ideadják, de nem ismerjük egymást... Kipróbáltuk, minden működött, hazahoztam.

Komolyan: ha a Sony Kibaszott Hivatalos Szervízben ez van, akkor már előre rettegek attól a kis javítástól a fürdőszobában... Pedig én tényleg jól akartam csinálni, és már eleve a vásárlás helyét hívtam fel, hogy ajánljanak ők egy jó szervízt ehhez.