Szar volt a karácsony na. 23-án reggel öcsém hív, hogy aput kórházba kellett vinni, mert szívritmus izé, meg magas vércukor. Öltözés, csomagolás, buszra futás, aztán mégis inkább húgomékkal menés. Közben már a villamoson hívott a beteg, hogy ne siessek, mert nem lesz otthon karácsonykor. Szívinfarktus...
Szerencsére csak gyengébb lefolyású, bár ettől még az intenzív (szubintenzív) osztály kurvára lehangolóan néz ki, a becsövezett és kába apuval meg végképp. Jó, hát voltam már kórházban csomószor, de ott nem szokott mindenféle defibrillátor henteregni, és nincs 24 órás felügyelet, meg a fene se tudja mire való monitorok. Határozottan rosszul nézett ki a hely, na. Nem is bírtam sokáig. Azóta már átkerült egy jobb szobába, és talán most már a lábát is mozgathatja. Persze csak fekve, gondolom...
Pfff. a véleményem a dologról a következő. Igazából nem is az a baj, hogy most volt neki egy ilyen kisebb cucc. Elvégre elég gyakori dolog. Velem is előfordulhat majd (remélhetőleg sokára). Az sokkal jobban aggaszt, hogy már ott tartunk, hogy ilyenekre kell számítani. Most csak rajta áll majd, hogy mennyire lesz képes változtatni az életvitelén. Pl. rendszeres étkezéseket beiktatni, kevesebb kávé, stressz- és füstmentes légkör meg mit tudom én... Reméljük, sikerül.
Afenébe is, hé, én még hajót akarok neki venni nyugdíjas éveire!
Nyugdíjas.
Éveire.
...