Tegnap délután (meg este) osztálytalálkozó volt. Pontosabb ez csak egy afféle előtalálkozó volt a szeptemberi tíz éves érettségi tali előtt. Megállapítottam, hogy némelyik osztálytársam félelmetesen sokat bír picsogni, és mégis jól áll neki. Mások gyereket várnak, megint másoknak meg már van is egy fia vagy lánya. És olyan is van, aki akcentussal beszél „magyahrul", mert közben elköltözött Németohrszágba. Nagyon viccesek azok az r-ek. Persze én tudom, hogy valójában csak teszi az agyát, de sebaj, ezért szeretjük. (Nyilván nem tudom. Honnan is tudhatnám?)
Encsével kapcsolatosan három dolog derült ki.
Egyrészt mindenki azt gondolja, hogy az iwiw-es képemen, amin Varga Izabella látható a családjával, én vagyok a férj. Pedig csak arról van szó, hogy hasonlít rám a faszi, és mivel rólam igen kevés kép készül, feltöltöttem azt, úgyse nézi senki. Mondanom se kell, hogy az összes nőismerősöm azt nézegeti, és rendszerint megtéveszti őket a hasonlóság, ami egyébként valóban figyelemre méltó. Amikor először láttam azt a képet, egyenesen megdöbbentem, hogy mit keresek a Nők Lapjában. Hosszú percekig csak bámultam az újságot, és később is vissza kellett lapozni. Lehet, hogy Varga Izabellának nincs is férje, csak a nagyközönséget megnyugtatandó fotosoppoltatott valakit a háta mögé, és a vakszerencse pont úgy hozta, hogy rólam talált egy képet valahol? Esetleg van egy ismeretlen ikertestvérem? (Aki a várakozásokkal ellentétben mégsem lány - internal joke) Talán sosem derül fény a titokra. Bár még az is elképzelhető, hogy megkeresem az email címét, és felveszem vele a kapcsolatot.
Másodszor. Encsét a régi osztálytársai a törzskönyvezett, rendes nevén szólítják. Pedig Encsé világ életében Encsé volt, igaz eleinte még encsédé-nek ejtették, aztán ennek a becézése lett a gimnáziumban az Encsi, majd megregulázva az Encsé. És Réka találta ki az egészet elsőben vagy másodikban. Ő nem jött el egyébként. (Nem szabadna, de azért még azt is elárulom, hogy Rékát nem szokás szeretni, mert plázacica. Nekem azonban semmi bajom nincs vele, mert valójában rendes. Még a nagymamámnak is bemutattam egyszer egy buszmegállóban. Emlékszem, azt is akkor együtt találták ki, hogy nekem kell egy sál. Tiszta marhaság, ha engem kérdeznek, és később bele is lógott valami krumplifőzelékbe. Ilyenek ezek a sálak.)
Harmadszor. Encsé nem szeret beszélni. A munkájáról annyit, hogy ül a gép előtt egy irodában. És mit csinál közben? Dönti magába a kávét.
Nem is értem. Mi a fészkes fenét csinálna egy programozó? Javarészt nyelvészkedik. Nyelveket definiál más nyelveket felhasználva. (Néha a meta szintek összekeverednek és a két halmaz metszete nem üres. Ez az érdekes része a dolognak.) Magyarul: gondolatokat alakítunk pénzzé. Mit vártak? Ez is csak egy szakma. Aztán kiegyeztünk abban, hogy akkor biztos titkos ügynök vagyok. Legegyszerűbb felvállalni az ilyet: altatja a gyanút.