Csókavár

Vállalati sörözés

András saját fejlesztésű, IHTC* motorra épülő blogján már kifejtette a véleményét a tegnapi sörözésről, hát éppen ideje, hogy elmeséljem az igazi történetet… (Valójában megfogadtuk, hogy arról nem beszélnünk, de pár emberről azért megírom, hogy mekkora arcok, hogy lássák a kedves olvasók, hogy az ISC jó hangulatú munkahely. Úgyis a szórakozás a célja az ilyen vállalati sörözéseknek, úgyhogy történet mesélés helyett most inkább hangulatfestés lesz.)

A lényeg: Maya kurvára tud biliárdozni. Érdekes látni, ahogy az elején még csak “normálisan” játszik, aztán egy fél óra alatt kezd nagyon belelendülni. Egész biztos valami sötét dolog van a múltjában, amiért abbahagyta a profi biliárdot, és inkább beállt abba az egyházi énekkarba. Mondjuk az az emlékezetes 81-es eset Sheffieldben, amikor Jimmy White részegen kis híján gerincsérülést szenvedett, amikor elütötte egy tejeskocsi. Tudni illik a VB elbukása után egész éjjel együtt ittak Mayával, és Maya volt az, aki hajnalban Jimmy fejét a WC fölött tartotta, hogy amaz ne hányja össze magát teljesen. Aztán később összebalhéztak valami apróságon, és Jimmy kitámolygott az éjszakába…

Jó ez a biliárd, bár mi Cactussal inkább csak fékeztük a csapattársainkat (ő játszott Mayával, én Zapét gyengítettem). Viszont a faszkodás, az nagyon ment végig: Left English-sel szépen ráhúzod a falra, leteszed a pirosat, de csak finoman, hogy még épp jó legyen a sárgára. Nah persze, egy csövet nem tudok meglökni harminc centiről.

Persze végig azt játszottuk, hogy az egész csak szívatás, hogy eltereljük a másik csapat gyanúját, és a fontosabb lökéseket éppen valahogy véletlenül mindig bemákoljuk. Btw. ez egy film sztorija. Dávid, nem tudod, mi lehet a címe?

Ezek (a Cactus meg a Dávid) egyébként olyanok, mint a Pop, Csajok Satöbbiben Rob és munkatársai, akik betéve tudják az egész popzene piac minden slágerét, és minden élethelyzetre összeállítanak egy odaillő top 5 listát (“az öt legjobb lírai dal egy csütörtök esti sör ízű böfögés után”, majd ugyanez, de most “háttérben a lemenő nap fényével”). Szóval ez a két alak ugyanezt tudja, csak filmekkel. Gyakorlatilag minden beszélgetést képesek valami film dialógussal folytatni. És Dávid MINDEN filmet megnéz, és fejből tudja az imdb-t. Mit fejből tudja: ő írja, baszod.


* IHTC: I have total control. A lényeg, hogy az url titkos, a hozzáférés jelszóhoz kötött, csak meghívással lehet bekerülni, és egyetlen ember egyesével szabályozza, hogy melyik felhasználó melyik postokat olvashatja el (és hányszor, és mikor) És pontos kimutatás készül arról, hogy melyik felhasználó melyik postokat olvasta el valójában (és hányszor, és mikor)…