Csókavár

Az elefánt nem felejt

Kedves Tanár úr!

Ön már bizonyára nem emlékszik rám, de a napokban eszembe jutott az az emlékezetes XXXX* vizsga, amikor én a XXXXXXXXXXXXXXX-t húztam, Ön pedig úgy buktatott meg, hogy bele sem nézett a tételembe. Nem mintha puskáztam vagy beszélgettem volna, csak éppen úgy tartotta úri kedve. Megkérdezte, hogy kész vagyok-e, amire igennel válaszoltam, erre átmentünk XXXXXXXXX tanár úrhoz a másik terembe, ahol beírták az egyest. Ezután „Menjen ki a teremből!” felkiáltással hazazavart.  Ez életem második szóbeli vizsgáján történt, úgyhogy nem is nagyon akadékoskodtam, azt hittem ez így van rendben. Az utóvizsgán aztán hajlandók voltak meghallgatni, és ötöst kaptam. A vizsgáztató meg is kérdezte a többi tanárt, hogy UV-n adnak-e ötöst, ugyanis ’ez a gyerek mindent tud’.

Később kiderült, hogy csak Ön ilyen rosszindulatú, és mivel a továbbiakban sikeresen elkerültük egymást (néha nem volt egyszerű), ezen az egy, igazságtalan buktatáson kívül egyetlen UV-m sem volt az egyetem alatt. Végül, négy és fél évvel az eset után, jelesre diplomáztam mint XXXXXXXXXXXXX.

Gondoltam, bizonyára érdekli a hallgatók későbbi sorsa, ezért írom ezt a levelet. Anyagi gondjaim nincsenek, szeretnek a kollégáim és a munka is érdekes. Két éve saját lakásban lakom, amit egyben ki tudtam fizetni az egyetem vége óta megspórolt pénzből. Talán pár év múlva veszek valahol egy kertes lakást is kutyával, de addig még elvagyok ebben. Tulajdonképpen mindenem megvan. Bizonyára Ön is örül ennek.

Remélem Ön is jól van, és azóta is örömét leli a hallgatók buktatásában. Kiváló tisztelettel:
XXXX XXXX
egy volt hallgató


* a személyiségi jogok védelme miatt, a konkrétumokat kihúztam.