Csókavár

A tanú

A várakozásnak vége: Encsé újra billentyűzetet ragad. (Bár a Ctrl még mindig el van törve.)

Délelőtt férjhez adtuk a másik húgomat is. Képek majd lesznek, de csak a jövő héten. Még várni kell a hivatalos fotósra. Nem értünk rá saját képket csinálni, mert mindenkinek volt valami munkája. Csak öten voltunk ugyanis: az ijú pár, a két tanú (az egyik én) meg az örömapu.

Tulajdonképpen így sokkal szimpatikusabb is ez az esküvő dolog. (Minek meghívni a sose látott rokonokat?) Aláírtuk, azt kész. 10K HUF, még nem is drága. Egy gyertyafényes vacsora drágább lenne…

Csak a készülődés ment kicsit nehezen, mert egy elhibázott logisztikai döntés folytán a régi öltönyömet hoztuk fel Pestre, és azóta bizony igencsak megdagadtam. Még ki se derült volna – Ennyit híztam fél év alatt?- ha meg nem találom a zsebében a Banach-Steinhaus tételről szóló vázlatot, amit az egyetemi záróvizsgán írtam össze. (Nagyon szerettem azt a tételt, bár már nem emlékszem miről szólt.) Hát így.

Azért valahogy belefértem, de jövő héten elkezdem ledolgozni a felesleget. (Na persze.) Mindenesetre veszek egy wii-t, és ha már ott vagyok, egy mérleget is :) Kíváncsi leszek…