Csókavár

Könyvespolc

Mikor a lakásom megvettem, rá kellett ébrednem, hogy bizony, alig vannak cuccaim. Bár a lakás nem nagy, mégis nagyon üresnek tűnt eleinte. Sokat gondolkoztam, mivel is lehetne megtölteni, végül a könyvek mellett döntöttem. A TV-ben úgysincs soha semmi, valamivel el kell ütni az időt…

Persze vehetnék DVD-ket is, de annak túl magas lenne az ár/érték aránya. Hmm, ha így jobban belegondolok, valójában az Ár/(V*T*k) arányról kellene beszélnünk, ahol V a DVD által kitöltött térrész, T a megnézésére fordított idő, k pedig az egyéni ‘ mennyire tetszik’ faktor. Valahogy így. Vegyük észre, hogy a könyvek magasan verik a DVD-ket, hiszen az átlagos T egy könyv esetén legalább egy nagyságrenddel nagyobb… A végeredmény: hivatásos olvasó lettem.

Kérem, nézzék el nekem ezt a kis fejtegetést. Nekem is kínos…

Aztán ma reggel kitaláltam, hogy csinálok magamnak egy virtuális könyvespolcot. Ez  lészen  csokavar.hu/konyvespolc egyelőre. A távlati tervek között szerepel a konyvespolc.csokavar.hu domain bejegyzése is, de ahhoz  levelet kéne írjak  a szolgáltatómnak, és már így is egy csomó mindent kértem tőlük. Talán decemberben. Addig úgyis lefoglal a honlap megtervezése, feltöltése meg hasonlók.