Csókavár

Aug 20. – Gatyára vetkőzve

Az esernyő fogyóeszköz.  Rendszerint az első szélroham ki szokta fordítani, és a harmadik eset után mehet az egész a kukába. Komolyan. Óriási piaci rést vélek itt felfedezni… Ha egyszer valaki feltalálná az örökké tartó esernyőt!

Ugyanakkor esernyőtlennek lenni jó. Amellett, hogy nem kell állandóan újat venni, remek alkalom az ismerkedésre is, amikor az ember bekéredzkedik valaki mellé. Hiszen senki sem szeret ázni, nem igaz?

Ha sehol egy szabad lány, és éppen elered az eső, az első pár perc rendszerint szitkozódással telik. Olyan vizes, nyálkás, hideg, dermesztő. Tiszta víz lesz az ember szemüvege, és nem elég, hogy kerülgetni kell a pocsolyákat, még nem is látni őket.

2006. augusztus 20., este 7:36, Petőfi híd. Mindenfelé kisgyerekes anyukák és apukák. Mellettem egy kétgyerekes család áll balra. Mögöttem egy szoptatós anyuka meg még másik három gyerek. Az egyiknél egy Rubik kocka volt, de nem úgy nézett ki, mintha ki is tudná rakni. Az igazat megvallva az egész társaságban nem volt senki, akiből kinéztem volna, hogy ki tudja rakni. Végül sikerült erőt vennem magamon, és nem mutattam meg nekik, hogy is működik.

Megjegyzem a Petőfi híd remek tűzijáték néző hely. Először is közel van (15 perc gyalog), másodszor nagyon jól látszik mindhárom helyszín.  Egyetlen hátránya, hogy a Duna fölött semmi sem akadályozza a szelet, ami így folyamatosan Észak-Dél irányban fúj. Sajnos pont erre kell nézni…

7:52-kor egy srác a jobb oldalamon megkérdezte, hogy nyolckor kezdődik-e a tűzijáték. Mondtam, hogy kilenckor. Erre kicsit elkeseredett, de aztán hősiesen állt még egy órán keresztül.

A tömeg lassan megtöltötte a hidat, autók már nem is jártak, minden hely elkelt. Lent a vízen 20-30 csónak, kisebb hajó. Romantikus lehet.

Kicsit ugyan villámlott, de oda se neki. Egy kis eső még nem a világ. Különben sem dörgött az ég, tehát nyilván jó messze van a vihar…

8:45-kor valaki egy fényképezőgéppel odafurakodott mellém. Már éppen elkezdtem volna fűzni, hogy küldjön pár képet, hogy legyen mivel feldobni ezt a bejegyzést, mire elkezdődött a móka, és úgy már nem volt arcom hozzá.

9:00 az első rakéták.

kb 9:05 a petárdák keltette füstben megjelenik az első lézernyaláb. Ilyet még nem láttam. (Ez volt az első ‘igazi’ tűzijátékom…)

kb 9:07 hihetetlenül erős szél támad, folynak a könnyeim, nem bírom nyitva tartani a szemem. Néhány esőcsepp. Komolyan elkezdek gondolkodni az induláson.

9:08 Egy vízszintesen érkező vízfal teljesen beteríti a hidat. Azt tessék elképzelni, hogy nincs idő azon gondolkodni, hogy “mennyire utálom is az esőt”. Fel sem merül az “úristen vizes leszek” gondolat. Nemes egyszerűséggel szarrá vagyok ázva. Minden átmenet nélkül – binárisan. Előtte nem, utána igen. Mindenhol. A cipőm is, a teljes ruhám. A híd egyetlen telibebaszott vizespóló, boxer, kinek milye van verseny. De persze ebből nem látszik semmi, hiszen a látótávolság két méterre csökkent. A vizes szemüveg pedig tovább rontott a helyzeten.

A tömeg megindul, sikoltoznak. A kisgyerekes szülők a szalagkorlát mellé bújnak le. Elég szerencsétlen ötlet, de mit is lehet ilyenkor tenni? Hiszen a szél mindig akadálytalanul fúj a Duna fölött. Mint később kiderült, ezúttal kb 80-100 km/h sebességgel. Aztán jött egy kis jég. Vagy csak az eső fájt ennyire?

Mindenesetre még soha nem volt ilyen hosszú az a rohadt híd. Pár méter után jött a jégverés, és nem lehetett haladni, mert előttem egy nagyobb csoport ember behúzódott a mellvéd, vagymi mögé, és az egész járdát elfoglalták. Valaki egy tolószékes embert próbált éppen keresztül tolni rajtuk.

Aztán lejutottam a hídról. Lassan induljunk haza… Útközben volt még egy kutya, pórázon, gazdi nélkül. Meg egy eltévedt öreg néni az unkájával. Meg pár kidőlt fa. A Skála parkolójában pedig valaki éppen gatyára vetkőzött az utolsó rakéták fényében, mielőtt beszállt volna a kocsijába.

Itthon TV persze nem volt, csak egy nagyon halacskás M1 jött be a 29-esen, de ott éppen a Rege a csodaszarvasról ment. Csak egy jó óra múlva derült ki, hogy hárman meghaltak, többen megsebesültek, és páran beestek a vízbe, mikor két hajó összeütközött. Egy embert elsodortak a hullámok és azóta sem került elő.