Annyi minden történt az elmúlt pár héten, muszáj rögzíteni... Jól reprezentálja egyébként az iroda hangulatát.
Uborkaszezon. Egyik délután, az ebédszünetet meghosszabítandó, testületileg kivonultunk egy játékboltba megtekinteni és felvásárolni az ördöglakat készletet. (Pénz nem számít, hogy kedves kollégáimat idézzem.)
Szóval vettünk úgy tíz ördöglakatot. Ebből a fele megoldhatatlan. Ez egy nagyon fontos észrevétel, ami abból vezethető le, hogy ha mindegyik megoldható lenne, akkor nem léteznének csomók a világon. Egyébként már komolyan elgondolkodtam azon is, hogy a nyakba akasztható telefontartóm zsinórjára rá lehet-e applikálni egy kulcskarikát a csomók megbontása nélkül.
Lassan kifejlesztjük a negyedik dimenzióban forgatás képességét is. Ez elég körülményes, mert csak a téridő bizonyos szinguláris helyein működik. Először le kell menni az iroda alagsorába, és ott egy vasajtó mögött van egy lyuk. Na, abba kell bedugni a kezet, és akkor egy bizonyos szögben egy kicsit elfordítani. Vigyázat! Ha nem pontosan csináljuk, könnyen odaveszhet néhány ujjunk.
Az ördöglakatokon kívül még Cactus térképész barátnője is általános derültséget okozott, aki valamelyik nap ötször telefonált, hogy hogyan juthat vissza a városba. Kicsit eltévedt, pedig csak BKV-t használt. Térképész, értik...
– A vágóhídnál?! Te jó ég... Semmi gond, kihozunk onnan, csak nyugodj meg.
Aztán persze beindult a f�szkodás, és hamarosan átváltottunk mátrixos hangvételre:
– Kijárat? Van egy készen az aluljáróban. Öt perc múlva.
Tegnaptól van egy új kollégánk is: Lőrentey Károly. Együtt kezdtük az egyetemet, de szerintem ő már nem emlékszik rám. Honlapja is van: lorentey.hu