Csókavár

Team building

Mi is lehet jobb egy jó kis csapatépítő vállalati sörözésnél? Talán egy kis illegális autóverseny a kollégákkal (NFSMW – munkaidőben). Na de tegnap nem ez volt, hanem a Sör. A műintézmény neve Tajtékos napok étterem (www.tajtekosnapok.hu), egyenesen egy Boris Vian regényből. A névválasztás szerencsésnek mondható, különösen ha figyelembe vesszük, hogy az alternatívák között a Köpök a sírotokra, ill. az Öljünk meg minden rohadékot szerepel ugyanettől a szerzőtől.

A bejárattal szemben a regénybeli koktélzongora fogad. Az étlap a hozzám hasonló műveletlen alakok számára röviden leírja, miről is van szó.

– Parancsolsz étvágygerjesztőt? – érdeklődött Colin. – A koktélzongorám elkészült, kipróbálhatod.
– Működik? – kíváncsiskodott Chick.
– Pompásan. Nehezen készültem el vele, de az eredmény minden reményemet felülmúlja. A Black and Tan Fantasy-ból kiindulva valóban fantasztikus keveréket készítettem.
– Mi a szerkezet lényege? – kérdezte Chick.
– Úgy csináltam, hogy minden hangjegynek egy szeszfajta felel meg, valamilyen likőr vagy aroma. Az erős pedál megfelel a felvert tojásnak, a gyenge pedál pedig a jégnek. Ami a szódavizet illeti, ahhoz egy trilla kell a magas regiszteren. A mennyiség egyenesen arányos az idővel; a hatvannegyedeknek a tizenhatod egység felel meg, a negyedhangjegynek az egység, az egész hangnak a négyszeres egység. Ha lassú dallamot játszunk, működésbe lép egy regiszterrendszer, nehogy az legyen nagyobb – mert akkor túl bőséges koktélt kapnánk –, hanem a szesztartalom. És, a dallam tartamától függően, tetszés szerint lehet az egységértéket módosítani, például a századára csökkenteni, hogy olyan italt kapjunk, amely tekintetbe vesz minden összhangot az oldalsó szabályozó révén.*

Ötletes. De ezzel aztán vége is a hely varázsának. Először is szemrebbenés nélkül letagadták, hogy asztalt foglaltunk náluk. Szerencsére le tudtunk ülni a dohányzó és a nemdohányzó rész közti határmezsgyén. Ez egyébként rendkívül ötletesen van elválasztva: a dohányosok egy kis dobogón ülnek – kiemelkedve a füstből, a nemdohányzó közönség alant foglal helyet.

A kellemetlenségekért egy-egy unicumot ajánlottak, amit köszönettel bár, de elutasítottunk. Továbblendülve a kezdeti nehézségeken… nem egy olcsó hely a Tajtékos Napok. A söröm, a vacsim (Görög lakoma), ill. a desszert csaknem 3K HUF összesen. A felszolgáló lány is magasan képzett volt… Majdnem eltalálta, hogy kitől vette már fel a rendelést, és majdnem mindent a jó embernek is szolgált fel. Ennek kapcsán a következő kis szöszenetre hívnám fel a figyelmet:

– Csirke steak kinek lesz?
– Nekem, de pulyka.
(gondolkodik) – … akkor az.

A kaja egyébként nem volt rossz (mondjuk én nem vagyok válogatós). A főételnél a köret egyértelmű túlsúlyát figyeltem meg, bár 1600-ért nem is várok annyi húst, az nagyon drága. A dezert négy kis gizda túrós derelye volt, egy fél üveg legvárba áztatva. A maradék lekvárt nyilván újrahasznosítják, voltak erre utaló jelek. Például, kedves barátom visszaküldte a saját desszertjét, mert jeges lévén, ehetetlen volt. A felszolgáló lány kicsit húzta a száját, de végül visszavitte, és betették kicsit a mikróba úgy ahogy volt, tejszínhabostól. Ettől kicsit megfolyt a dolog, de feljavították friss habbal, és végül sikerült ehető (ám nagyon csúnya) állapotba hozni.

Ilyen hangulatos kis hely a Tajtékos Napok. Van még élő Jazz csütörtökönként (felteszem a koktélzongorán, és a dohányosok dobogóján). Erről nyilatkozni nem tudok, de ha gondolják, próbálják ki Önök is!


*Tajtékos napok (L’Écume des jours, 1947), Európa zsebkönyvek, 1979. szöveg