Csókavár

Sámfázd ki azt a puncit!

Végül elmentünk a nagy falmászásra. Mondjuk elég égő volt, mert nem adtak ziát. (Az a fehér por, amit az ember a kezére ken. Valójában magnézia: magnézium karbonát vagymi. Mi falmászók már csak így emlegetjük…) Csúszott a kezem mint a kurvaélet, úgyhogy pár méter magasan, ahol már mindenki más keze is csúszott, és egyre taknyosabbak lettek a kapaszkodók, valahogy mindig elakadtam. Arról nem is beszélve, hogy ki képes egy kiflicsücsökbe kapaszkodva lógni fél kézzel a falról. Taknyos kiflicsücsökbe.

De azért jó volt. És kiderült, hogy az egyik csomót ismerem is. Dávid nem akarta elhinni, pedig Júlia még évekkel ezelőtt megtanította nekem. Ez akkoriban történt, amikor még kifejezetten örült, ha találkoztunk. Mostanában inkább csak elvisel, de legújabban már azt se. Még a kibaszott telefont se nyomja ki ha hívom (nemhogy felvenné). Az isten bassza meg, hát tehetek én róla, hogy mi történt a barátjával?

Bocsánat.

Szóval délutánra szereztem egy 30 méteres hegymászókötelet az irodába (ne kérdezzék, ez nekem csak úgy jön magától), és kötöttem egy nyolcas alakú hurkot a végére.

A címről, hiszen mindenkit ez érdekel. Mivel a mászás miatt nem értem haza a Doktor House elejére, Dávid felvette DVD-re és elhozta nekem. A Ház mellé pedig felpakolta a High Fidelity (Pop, csajok, satöbbi) filmváltozatát is. Kurva jó a zenéje, most is azt hallgatom. A könyvről köztudomású, hogy az egyik kedvencem, de kölcsönadtam Dávidnak még tavaly. Persze azóta sem olvasta el, pedig neki pont most lenne aktuális. Mindenesetre ebben található a sámfázd ki kezdetű mondat, és utólag is elnézést kérek érte, de nem lett volna teljes az életem, ha nem írhatok ilyen címmel is valamit.