Este beutaztunk tesómékhoz, és Zsófi ott várt amíg vissza nem értem a szülésről. Szegény kis manó most kb. úgy érezheti magát mint valami scifiben, ahol az űrhajósok megérkeznek a bolygóra és egy rég elfeledett civilizáció nyomaira bukkannak. Vannak bizonyos furcsa jelek, de csak a film végére áll össze a kép, hogy az az épület mire is való, és azzal a furcsa géppel mit kell csinálni.

Na ő is pont ebbe csöppent bele, amikor pár hónapja egyszer csak beállítottunk még egy tök fölöslegesnek látszó ágyat a szobájába, amire mindig csak úgy hivatkozunk, hogy az a Pannié. Aztán elkezdtük babapihenőbe vinni, hogy megszokja, hogy nem vagyunk ott körülötte. Akkor még nem sejtette, hogy a mai délelőttre készítettük fel Bea és Nóra nénikkel.  - A “nénik” mellesleg fiatalabbak nálam, ahogy hallottam. – Enikő hasa is furcsán nőni kezdett, nem egyszer még rugdosni is. Mi lehet ez?

Amúgy jól viseli a dolgot, pedig már 4 napja nincs anyukája. Én próbálom szórakoztatni, ami elég nehezen megy főleg, hogy könnyen el szoktam bambulni és olyankor nem nagyon veszem észre, hogy mi történik körülöttem. Azért megoldjuk valahogy: minden nap legózunk, szigorúan tudományos precizitással. Kakiszedő túrákra indulunk a kertben, zenélünk, rohangálunk és néha még sütni-főzni is szoktam neki, ami bizonyára jól sikerül, mert nagy élvezettel szokta enni. Bár egyébként sem különösebben válogatós.

Így állunk most, pénteken jön a következő lépés: hazaérkezik a második törp.

Szerintem ilyenekkel el kell tudni bánni egy tesztelőnek, és sok mindent le lehet mérni a gondolkodásáról, precizitásáról, arról, hogy észreveszi-e az elrejtett kis apróságokat stb. Ki is találtam egy tök jó feladatot (igazából nem én találtam ki, de elővettem egyet a tarsolyomból), és egész esete azon dolgoztam, hogy összeálljon az interjúra. Van még mit csiszolni rajta, és sajnos nem lett elég gyakorlatias, de reggel mikor kipróbáltam Zapén, teljesen beleszeretett.

Az interjúzó persze lemondta az utolsó pillanatban, de semmi gond, mert mára volt egy másik jelöltünk. Előbb Zape beszélgetett vele kb 35-40 percet, aztán behívott engem, hogy megnézzük a táblás feladatot. Na innentől nagyjából kettő perc múlva már el is menekült a csávó. Ez már azért is meglepő, mert ahogy Zape később mondta, az első fele még egész jól ment a dolognak.

Aztán felvázoltam a problémát, de nagyon nem akaródzott neki gondolkodni rajta. Először is: ez a specifikáció?! Pedig volt specifikáció, amin kicsit be is sértődtem, úgyhogy megtoldottam még azzal, hogy felírtam egy kérdőjelet is valahova. Na jó, tényleg nem írtam fel formálisan, de attól tartok az csak rontott volna a helyzeten, mert a következő problémája az volt, hogy ő nem matekórára jött. A problémának amúgy semmi köze a matematikához, legfeljebb egy kis józan paraszti ész meg absztrakciós készség kell hozzá. Végül: az ilyenekre vannak mindenféle programok, amiket ő természetesen ismer, és azokkal pikk-pakk meg lehet oldani azt, amit szeretnék. (Most ebbe ne menjünk bele, mert nagyon övön aluli lenne, de nem.)

Magyarul belefutottunk valakibe, aki ahhoz ért, hogy sok pénzért ossza az észt. Igazából remekül működött a teszt, de mégis rosszul érzem magam, mert annyit gondolkoztam a feladaton, és ilyen gyorsan leszerepeltem vele. Vajon találunk-e valakit, akinek nem derogál a gondolkodás, de mégis tesztelési vezető szeretne lenni? Ti milyen követelményeket támasztanátok a helyünkben, és mivel mérnétek le?

Az érdeklődő ismerőseimnek szívesen elküldöm egyébként a feladatot, de a szöveges körítést le kell írnom hozzá, mert anélkül nem sok értelme van.

Az imperatív világgal gyakorlatilag csak az egyetemeken találkozna az ember. Hosszú cikkek sorai porosodnának a könyvtárakban és a levlistákon arról, hogy hogy lehet funkcionális nyelveken imperatív programokat írni. Ne adj Isten: objektum orientált programokat. És Cactus azzal kínozná a munkatársait, hogy jó, jó itt vannak ezek a monádok meg unique típusok, de most egy pillanatra képzeljük azt, hogy ezek tulajdonképpen egy állapotgép utasításai. Hosszú hétvégéken cikket olvasna a Neumann elvű számítógépekről. Aztán kicsit tovább menne és azt kezdené boncolgatni, hogy az imperatív nyelvekbe hogyan lehet funkcionális nyelvi elemeket beletenni, gondolok itt a függvényekre mint first class citizenekre, az anonymous methodokra (akár rekurzió Y kombinátorral), lusta kiértékelésre és így tovább. A párhuzamos folyamatok érdekességeit, boncolgatná, amivel már mindenkit az őrületbe kergetne.

Csak néhány nagy bank engedhetne meg magának imperatív gondolkozású programozókat, az ilyenek a világ végén dolgoznának szemérmetlenül nagy fizetésért.  Miért? Hát nyilván itt nem érvelhetünk azzal, hogy az imperatív programok milyen tiszták, rövidek, jól párhuzamosíthatók és a helyességük könnyen igazolható. Viszont még mindig kijátszhatjuk a teljesítmény kártyát. Az imperatív programozó közel engedhet magához egy nagyon egyszerű gépet, amit akár assemblyben is programozhat, hogy még jobban kioptimalizáljon egy-egy sebességkritikus folyamatot.  Szép lassan aztán megjelenne a hardveres támogatás is. Előbb csak egy egyetemi projekt keretében alkotnák meg a CPU-t, de aztán a letnI felkarolná a dolgot, és kihozna egy iszonyatosan drága gépet imperatív processzorral szerelve.

Kihagytam valamit? Bizonyára. De fura világ lenne az biztos…

Mihez kezdtem tehát? Felhívtam Zapét, aki előtte héten biztosított róla, hogy megvan ám még a “Kiszabadulhatsz a börtönből” kártyám. Hát beváltottam. Egy gyors felmondás után két hét múlva már a Mobilengine-nél álltam munkába. Igazából hamarabb is eljöhettem volna, de mindenképp be akartam fejezni azt amin akkor dolgoztam, és amiről természetesen nem beszélhetek, hacsak nem adom oda érte a házamat vagy valami hasonlóan értékes dolgot. A Prezi amúgy jó hely, mindenkinek ajánlom, aki szereti a hosszú reggeli alvásokat és az estébe hajló műszakot.

A Mobilengine egy pici magyar cég annak minden kellemes és kellemetlen vonatkozásaival. Zape lett a vezető fejlesztő, miután kitették az ISC-től. Jelenleg Csaba, Roger, Tamás és én vagyunk a fejlesztők, és szerintem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy nagyon élvezzük a dolgot. Ráadásul Viktor is jön januárban, ami még sokat dob majd a szakmai színvonalon.

Nekem nagyon tetszik, hogy a processzeket is mi találjuk ki, ahogy jónak látjuk. Mindennap van stand up, pair programmingban toljuk, van már issue tracking meg amit akartok. Charlestól átvettük a Hungarian Notationt, és talán még az engineering Fridayt is sikerül bevezetni, aminek az ötletét a Preziből hoztam magammal. Ez egy olyan rendszeresen allokált nap, amit azzal töltünk, hogy utána jobban tudjunk dolgozni. Pl átmigráljuk a két (vagy több?) Jirát,  aztán kitaláljuk, hogy mit használjunk ahelyett a szutyok helyett. Egységesítjük a ki tudja hány Jenkins/Hudson példányunkat stb.

Végtelen sokat dolgozunk egyébként, gyakorlatilag teljes agykapacitást igényel a munka, és rengeteg jóságot fogok itt tanulni. Többféle platformon is toljuk, ami jelenleg Android és .NET. Már gyakorlatilag újraírtuk az Androidos mobilklienst, amitől sokkal-sokkal gyorsabb lett, és még pár új feature is belekerült. Most mozdulunk rá a szerverre, ahol előbb egy jól megválasztott feladattal megismerjük a dolgokat, aztán biztos találunk rajta faktorálni valót. Mindezt persze úgy, hogy közben minden működik ahogy eddig.

Domain specifikus nyelvek

De vissza a vegyes érzelmekhez. Tulajdonképpen az egész nyelvben csak a makrók fogtak meg, ami nem is csoda laza 8 év domain specifikus nyelvek (DSL) terén szerzett tapasztalatomból kifolyólag. Na jó, ez így túlzás, de ha meg azt írom, hogy DSL alapú eszközök (domain workbenchek) fejlesztésére szolgáló eszköz fejlesztésében, az még durvábban hangzik, pedig hát ez az igazság, akárhogy nézzük is. A makrók nagy királyság, és már emiatt megérné a nyelvet nap mint nap használni, ugyanakkor én láttam ennél sokkal ígéretesebb megoldásokat ezen a téren.

Olyan eszközöket, amikben a DSL olvasható. Igen, olvasható, mert mondjon nekem akárki akármit, a Lisp programok kurva nehezen olvashatók. Jó, a könyvben nincs syntax highlight, viszont van szöveges magyarázat. De még ezzel együtt is elgondolkozik az ember, hogy akkor ez itt most egy változó neve akar lenni, vagy talán inkább valami függvény, netán kulcsszó. És eleve mindent beleerőltetni ezekbe a zárójelekbe, kész gyötrelem. És tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy John McCarthy az elején még tervezte a szintaxis kialakítását (amíg közbe nem jött a Beatles^*), és így, hogy nem kell parsolni, sokkal könnyebb a kódot adatként kezelni, de ez nekem még így is kevés. Köpjenek le, kérem, köpjenek le, és bizonyítsák be hogy nincs igazam.

Én olyan eszközöket szeretnék, ahol definiálom a DSL-t valami egyszerű kis nyelven, ami mondjuk olyasmi lehet, mint ahogy az ember egy xml sémát definiál. Aztán adok hozzá valami projekciót (akár többet is), ami meg az xml analógiát folytatva, egy xsl transzformáció a DSL-ről valami layout nyelvre. Írok hozzá pár sorban egy generátort DSL → C# vagy akármi, ami szemantikát ad az egészhez. És ennyi, megkapom az editort. Nem írtam parsert, de jól néz ki a képernyőn a DSL-ben írt “program”. Világos, hogy mi kulcsszó és mi nem. Rendesen van tördelve, az általam használt, ismert és szertett jelölésrendszert látom magam előtt. Úgy általában pont úgy néz ki az egész, ahogy papíron a legkényelmesebben le tudnám írni. Nem is biztos hogy szöveg alapú… lehet, hogy egy táblázat jobban megfelel, vagy valami gráf, ahol összehuzigálom a dolgokat. Ki tudja…

És igen, akarok hozzá code completiont kapni, és refactoring toolokat is, meg “find references”-t, és az összes kis feature-t, amit egy IDE-ben megszoktam programozási nyelvek kapcsán. Ja, hogy a DSL-em nem programozási nyelvekről szól, hanem adószabályokról, pénzügyi döntésekről, logisztikáról, akármiről… annál inkább.

Hiányoznak ezek az eszközök mint egy falat kenyér, és sajnos a Lisp nem adja meg a kívánt szabadságot, bár kétség kívül nagyon erős a maga kis világában.

Dinamikus nyelvek

A másik dolog ami miatt nem kedvelem a Lispet az a típusok hiánya. Van most egy vicc a cégben, hogy hidd el nekem, hogy te már nagyon öreg programozó vagy, mert még mindig a szigorú statikus típusosságban hiszel, és nem ismered el a manapság divatos dinamókus nyelvek létjogosultságát. (Természetesen ilyenkor átsiklunk afölött, hogy a Lisp egyike az ős nyelveknek.) Az utóbbi évtizedben egyre-másra jönnek fel a dinamikus nyelvek, és én és a barátaim közül sokan nagyon nem értjük ezeket az újhullámos kis nyikhajokat a rapid prototyping-al meg a test driven developing-al, valahogy úgy tűnik, hogy nagyon hiányzik valami, ha pl. az IDE nem tudja nekem megmondani, hogy egy adott változóval mit lehet csinálni. Sokakat ez egyáltalán nem zavar, és ilyenkor tényleg úgy érzem, hogy én már egy vén fasz vagyok és nem értek semmit. De amikor a Lisp könyv végén arról olvasok, hogy jó ez a nyelv, na de hol van teljesítményben egy C-hez képest, és aztán elkezdi declare-ekkel teleszórni a kódot, hogy futás idejű ellenőrzéseket kapcsoljon ki annak érdekében, hogy mondjuk egy összeadás csak int-ekre működjön, és túl tudjon csordulni (ahogy C-ben), akkor azért csak nagyon nehezen tudom elnyomni a kis félmosolyt, hogy lám-lám a nagy öreg hogy küzd a típus kalkulus hiánya miatt. De megint megkérem Önöket, hogy rakjanak helyre, ha tudnak.

Összességében. A könyv nagy kaland volt, tetszett, rengeteg ideig tartott napi húsz oldal sebességgel a buszon elolvasni, de megérte, mert sokat tanultam belőle. Még akkor is, ha nem tervezem, hogy Lisp programozóként folytassam karrieremet.

A buherált gázórát a Tigáz 540.000Ft-os kötbérrel súlytja, plusz még az új óra ára és szerelési költsége.  Ez több mint két évnyi gázfogyasztásom ára. Természetesen úgy képzelik a dolgot, hogy ezt én fogom befizetni, de minden erőmmel azon leszek, hogy ez végülis majd ne történjen meg. Elvégre is mi a redves faszér nem jöttek ki tavaly, amikor a házat megvettem, és bejelentettem a rosszemlékű Emfesznek, hogy mostantól én vagyok itt a tulajdonos. Csak azt tudom elképzelni, hogy az Emfesznél inkompetens idiótákat alkalmaznak, akik nem tájékoztatták a Tigázt arról, hogy tulajdonosváltás történt, és ki kéne jönni az órát megvizsgálni. Esetleg a Tigáznál alkalmaznak inkompetens idiótákat, akik még egy ilyen alap dolgot sem tudnak elintézni.

De mégis. Akkor kellett volna idetolni a tigázos pofájukat és alaposan megvizsgálni a telibebaszott gázmérőt. És ha akkor még minden rendben lett volna, akkor most joggal jöhetnének a kötbérrel. De nem. Ezek ott a Tigáznál úgy képzelik, hogy majd csak úgy írnak nekem egy levelet én meg fizetek mintha én basztam volna el a dolgot. Az külön vicces, hogy nekem egy papírt eddig még a Tigáznál alá nem kellett írni, azt se tudtam hogy a világon vannak, csak mióta ezzel a kötbérrel elkezdtek zaklatni. Én az Emfesszel voltam szerződésben, amikor meg elkezdett becsődölni, átkerültem a Főgázhoz és azóta is ott vagyok. Tigázról szó se volt, nem is teljesen értem, hogy mit akarnak tőlem.

Mindenkinek az lesz a legjobb, ha nem én írok levelet nekik arról, hogy milyen kurvára nincs igazuk a kérdésben, hanem megkérem Enikőt, aki mégiscsak szabálysértésekkel foglalkozott előző életében, és pontosan tudja, hogy az ilyeneket hogy kell kezelni.

A folytatásról tájékoztatom Önöket.

Frissítés 2011.10.25.

Mintegy két hónap és 10 telefon után az alábbi levelet kaptam ma. Na most küldjék a csekket a fasszopó görények.

Aztán vette a Peugeot 206-ost, amiről kiderült, hogy elég problémás, mert rommá volt törve, és kb. két autóból lett valahogy összehegesztve. Ennek ellenére nincs különösebb gond vele, de nyilván így nem könnyű megszabadulni tőle. Az eddigi kereskedők 250.000-től 380.000-ig akarták beszámítani.

Most meg egy a Picasso és a Peugeot 307-es között vacilálunk, de asszem mindkettőnknek a Peugeot tetszik jobban. Kb 1.9-ért szeretnénk megvenni a három éves autót, ha sikerül annyira lealkudni a másik kocsi beszámításával együtt.

Igazán aranypofa autókereskedők vannak egyébként. Ma pl. voltunk valahol, ahol a kis tájékoztató papír aljára még fel is írták, hogy mindig ellenőrizzük le a szervizkönyvet, mert az a tuti. Erre megkérdeztük a centi vastag aranyláncos eladót, hogy hol a szervizkönyv, mire szemrebbenés nélkül csak annyit mondott, hogy “az most el van zárva”. Meg hogy tud egy remek szervizt a közelben, ahol nagyon szívesen megmutatják nekünk, hogy nincs semmi baj a kocsival… Cactus valószínűleg szarrá szivatta volna a csávót, de vérprofi volt az biztos.

Teljesen szétszéledt a csapat. Cactus Szingapúrban építgeti funkcionális programozói karrierjét. Maya és Lőry a LogMeIn csapatát erősíti. Ez az a hely egyébként ahova engem nem akartak interjúra sem behívni mondván, hogy ilyen háttérrel és fizetési igénnyel nem tudnak nekem munkát biztosítani. Ezután felvettek tőlünk két embert, az egyiket az én ajánlásomra. Na ennyit a HR-ről. Zape a Mobileengine vezető atyaúristene lett, ahol most épít csapatot maga köré. Jómagam pedig a prezihez szegődtem el szenyor programozónak. Egyelőre egy héten vagyok túl, ami elég jó volt szerintem.

Új hely, tök más minden. Például nem csekkelünk be addig kódot, amíg nem írtunk rá valami tesztet. Mondjuk ez kell is, mert szutyok ActionScriptben kell dolgozni, ami C# és Visual Studio után kb. olyan mint egy folyamatosan fejbelövés. De elsősorban nem is az ActionScript miatt mentem el ehhez a céghez, hanem pl a process tanulmányozása céljából, és hát itt keményen nemzetközi környezetben is dolgozunk (a héten magyarul nem is nagyon szólaltam meg), ami bizonyára jót fog tenni a nyelvtudásomnak is.

Nem tudom, hogy mennyit fogok blogolni a továbbiakban, mostanában eléggé hanyagoltam a dolgot. Nincs időm semmire. az utóbbi egy, másfél évben minden megváltozott (feleség, ház, gyerek, kutya, munkahely, új iskola és még macre is át kellett térnem 20 év windows után). Utóbbi időben főként Facebookon “blogoltam”, illetve inkább Facebookon twittereztem, de azt is csak nagy néha.

Szereplők

Ati

Ati lenne a világot megváltoztatni akaró társadalom mérnök. Elzárkózva él, paranoiás, és csak jó előre megbeszélt titkos jelek alapján lehetne eljuttatni neki üzeneteket. Ilyen lehet például egy újsághírdetés, egy kuka oldalára ragasztott jel, vagy valami grafiti egy házfalon. Ezeket rendszeresen figyeli.

Cactus

Egy elfeledett egyetemen ássa bele magát a kategóriaelmélet gyönyöreibe. Haskellben és egzotikus platformokon futó egzotikus nyelveken programozik. Híres arról, hogy soha nem fejez be semmit.

Dávid

Dávidnak 10 év múlva jól menő világvárosi bárja lesz. Amikor belépek hozzá, az irodájában (amiből egy akváriumon keresztül szemmel tartja a klubot) éppen maláj kurvák táncosnők veszik körül, akiket még azelőtt elküld, hogy egy szót szólnék. Ő a zárak nagymestere, nincs ajtó, ami zárva maradna előtte.

Encsé

A csapat hackere, aki mindent feltör és ellop. Ha valaki el akarja érni, akkor csak ír egy emailt vagy smst. Mindegy milyen címzettnek, valami jellemző kis félmondat alapján simán kihalássza magának a CIA email és sms átnyálazó rendszerének segítségével.

Lőry

Lőryt egy tibeti kolostorból kellene összeszedni, ahová csak alpintechnikával lehet eljutni, és ahol egy hétig váratnak a kapu előtt, csak azért hogy kiszűrjék az olyanokat, akik nem gondolják komolyan a bejutást.

Maya

Maya addigra kiműveli magát az elektrotechnikában, és különféle chipeket tervez szórakozásképpen. Megcsinálja a brainfuck processzort gyakorlatilag mindennel amihez áram kell. IC-kből, logikai kapukból, tranzisztorokból. A szobában alig lehet valamit hallani a relék csattogásától. Mostanában éppen egy vákuumcsöves megvalósításon töri a fejét.

Tomi

Tomi a legokosabb az egész társaságban, de nem szeret beszélni. Az egész film alatt egyetlen kulcsfontosságú jelenetben szólalna meg, akkor viszont nagyon érthetően és hosszan elmagyarázná a megoldást a gyakorlatilag megoldhatatlannak látszó problémára.

Viktor

Viktor a Magic: The Gathering című kártyajátékból lett milliárdos. Éppen egy világverseny döntő asztalánál ül, amikor megjelenek az egyik játékos háta mögött. Szó nélkül elfordítja az egyik asztalon levő lapot, amivel azonnal megnyeri a játékot. A közönség meglepetten felhördül, mert senki nem számított erre a fordulatra. Mire a kamera rászegeződne, már üres a széke.

Zape

Zape a behatolás mestere. Csatornák, alagsorok, liftaknák, álmennyezetek, ez az ő világa, és ilyenekben is lakik. Imádja a gyerekeket és az autókat. Amikor rátalálok, egy gokart iskolában tanítja a 8-10 éveseket. Egy hosszú üldözési jelenete is lenne, ahol megmutathatná hogy vezet egy igazi profi.

Cselekmény

Encsé nekilát, hogy még egyszer, utoljára összegyűjtse a nagy csapatot. Az évek során az emberek szétszóródtak, így mindenkit máshol talál meg, némelyekhez egy szakadt furgonnal kell ellátogatni a sivatagba, másokhoz hegymászáson, egyetemi katedrákon, kaszinókon stb. vezet az útja. Charles tervei sajnos túl jól haladnak a világuralom megszerzése felé (itt szeretnék elhatárolódni magamtól), így itt az idő, hogy összerakják az évek alatt kifejlesztett dolgokat.

A Hungarian notationben írt kódról kiderül, hogy ha kicsit hunyorítva olvassuk, akkor a három betűs rövidítések egész más is jelenthetnek, és így a modulokat kicsit átszervezve máris megvan a rendszer magja. Maya éveket töltött el elektronikai eszközök építésével, és az általa tervezett chipben olyan elektronikát helyezett el, ami a hálózati áram frekvenciájának megfelelő változtatgatásának hatására átvált egy másik működési módba… Ezeket a chipeket azóta széles körben használják, így kinyithatatlan páncéltermek és raktárak ajtajai tárulnak fel előttük.

- Anyám, hogy ment át az Intelnél ez a processzor?

- Egyszer egy mérnöknek eszébe jutott fejjel lefelé is megnézni a tervet, de Ati meggyőzte őket, hogy az a két láb csak tesztelésre van, és egyébként is így olcsóbb a sorozatgyártás a jelenlegi gyártósoron.

És így tovább…