A minap előkotortam a szerkényből az irodai X-keyst, amit még Charles hozott pár éve, amikor éppen nem akarta a Resharper billentyű kombinációit tanulgatni, hanem feltétlenül az Ő intenciójához társított, jól definiált, felcímkézett gombokat akart használni. Milyen már, hogy a Windowsban van e-mail gomb: I want a button for goto definition.

Tulajdonképpen teljesen egyet is értek vele, úgyhogy ki is dobtam a monitor aljára ragasztott cetlit, és jól felkonfiguráltam az introduce variable ill. inline variable parancsokat a megfelelő gombokra. Így is olyan mint egy Cheet Sheet, csak kiküszöböljük azt a plusz egy indirekciót, gondoltam.

Aztán feltettem az eggyel frissebb x-keys drivert, ami minden programmal képes együttműködni, az egy Visual Studiot kivéve, így aztán most se dedikált gombok, se sárga Post-it a monitor alján.

De az élet nem áll meg, és más felhasználási módok után kezdtem kutakodni. Készítettem egy .mp3-ak és .wav-ok lejátszására alkalmas kis programot, ami lehetőleg ezerszer gyorsabban indul el mint a Media Player, és elkezdtem a mára már az irodai szleng részévé vált vicces mp3-ak lejátszását a gombokra kötni.

Így aztán most van András, kész végünk van! gombunk a Barátok köztből, meg Ne fütyülj! gomb valami random filmből, meg lesz még Van ilyen, Csupi? gomb, sőt remek zenéim vannak a különböző élethelyzetekre, de ott van még vállalati himnuszunk a Miénk ez a cirkusz! című LGT szám is.

És végre egy hangosabb szóváltás után, a kedélyeket lecsillapítandó bemondhatom, hogy “Ez volt tehát A világok harca, egy vérpezsdítő rádiójáték vadonatúj feldolgozása András és Cactus előadásában, és máris folytatjuk napjaink slágereivel, csak itt az ISC-ben.” Utána pedig valami csöpögős szám, mondjuk a B-kategóriás vígjátékok végén gyakran felcsendülő This will be an everlasting love Natalie Cole-tól a főmérnök úr és Cs tiszteletére. Vagy valami.

Hát így. Szeretek ilyenkor itt dolgozni…

Jah a szappan. Ma voltunk öreganyámnál megint, és a padláson találtunk kb 30 éves, otthon főzött szappant. Onnan tudom, hogy ennyi idős, hogy még a dédanyám főzte annak idején, és ő bizony már 1980 előtt meghalt. Szóval ez mekkora jóság: olyan mint egy kő, érdes a felülete, illata meg semmi, és persze nincs belenyomva nőies, intimbetétre való betűkkel, hogy Dove. És amikor már jól összefogdostuk, megszaglásztuk, és nekálltam mosni vele, akkor derült, ki, hogy bélzsírból, meg lúgkőből, meg az ördög tudja miből van. Böööeeeee

Végül még egy mellékszál a post végére: tegnap kitaláltam, hogy kurvára pályát tévesztettem, és Nobel-díjat akarok kapni a mesterséges fotoszintézis kidolgozásáért. Aztán rákerestem a neten, és természetesen kiderült, hogy valaki már foglalkozik vele, de még nincs kész. Pedig szén-dioxidból meg vízből, cukrot meg oxigént csinálni: ha ebből nem lesz valaki multidrilliomos, akkor semmiből se… És tutter, hogy lehet azt hatékonyabban csinálni, mint mondjuk egy száz éves platán fa teszi manapság.

Már majdnem legagad a szemem, de azért csak leírom, hogy újratereztem a Wildcat kinézetét. Nem mellesleg egy blogot is szerkesztettem bele (jó, még nincs kész, de alakul). Mindezt ma 9-től éjfélig. Közben megszerettem az xslt-t. Sikerült ráérezni. Mikor egy éve csináltam, még rengeteg szopás volt vele, most viszont minden simán  ment.

wuff. Fáradt vagyok.

a robottal. Nem volt könnyű összehozni a kommunikációt, de végül csináltam egy C# wrappert a Mindstorms SDK GhostAPI-ja köré. A múltkor említett MS-féle implementáció sajnos túlságosan magasszintű volt, és ami a legfőbb gond: mindent közvetlenül akart irányítani az RCX-en, én meg elhatároztam, hogy a robot magától fog tudni a labirintus cellái között mozogni.

A http://www.pinvoke.net/ segítségével, meg egy C-s header fájllal elkészült az wrapper, aztán egy C++ példa alapján sikerült átküldeni egy számot a robotra, amit az beszorzott kettővel, és végül a PC visszaolvasta az eredményt. Numerikus coprocinak kicsit lassú, de azért működik…

Időközben csináltam (gányoltam) egy labirintus editort, amit összekötöttem a robottal, és most a billentyűzetről távirányítással tudom vezérelni. A múltkor már említett akadályérzékelőt is felhasználva megcsináltam a labirintus felderítést is. Ezzel a Verseny24 labirintus témaköre lényegében kész. Már csak pár algoritmust kéne lekódolni, hogy a tudást felhasználva magától derítse fel a labirintust a robot, találja meg két pont között a legrövidebb utat, segítsen egy bajbajutott társának (MűanyagTál 1.0) eljutni A-ból B-be, satöbbi. Tkp. egész életemben ilyenekkel foglalkozom, úgyhogy ez a rész annyira nem vonz.

Ilyen a labirintus editor. A robot úgy néz ki mint egy tank, de a valóságban sokkal aranyosabb.

Még egy LEGO-LOGO program hiányzik, és azzal 5 évvel a verseny után végre kész is lesz minden (vagy inkább: meg lesz oldva minden).