Nem volt könnyű szülés, bár egyesek szerint nem tartott sokáig (8 óra). Végig bent ültem Enikővel a szülőszobán, fogtam a kezét, maszíroztam a hátát, de ez vajmi keveset jelentett a fájdalom szempontjából sajnos. Szóval kedves hölgyolvasóim: gondolják meg mibe vágnak bele.

Ugye én nem vezetek autót, ezért a kórházba tömegközlekedéssel mentem be, de előbb még stoppal át Törökbálintra. Nem szoktam stoppolni, de most mégis kivételt tettem az ügy érdekében. Aztán hazamentem a régi lakásba sátorozni, végül hajnali fél egykor be a kórházba. Addig hiába is mentem volna, mert ezek a Szent Imrében nem túl apuka barát nézeteket vallanak.

Szülés után még két órát együtt voltunk, aztán Enikőt és a babát áttolták a gyerekágyas részlegre, ahova halandónak tilos a bemenet. Azóta csak üvegen keresztül látható a kislány. Szerencsére holnap (max holnapután) hazavihetjük végre, és akkor már védőfal nélkül is hallgathatom a bömbölését… :)

Gyuri a világ ura rendelt nekünk jó időt is, ami tök jól bejött, köszönjük.

Az esküvőt igyekeztünk mókásra csinálni. Bevonulónak a Don’t worry be happy-t választotta Enikő, aztán volt még két Bud Spencer-Terence Hill sláger, valami a Shrekből és a végén a Highway to Hell. A köszöntsék egymást házastársként résznél én egy hellóval próbálkoztam be, de pusziztunk is nyilván. Dávid volt a tanú, ami már önmagában is egy élmény. Meg hasonlók…

Majd viszek be tortát az irodába, de még meg kell várnom a villanyszerelőt, aki majd megerősíti, hogy tényleg a lift miatt vibrálnak itthon a lámpák…

Felgyorsítottuk hát a költözés projektet, és mivel nekem már évek óta a ház az álmom, belevágtunk ebbe is. Érden csak, tudom, hogy nem valami jó hely, de azért nagyon hangulatos házikót találtunk. Alul olyan, mintha Jamie Oliver vidéki konyhájába csöppentél volna, hogy mást ne mondjak van egy kis fűthető üvegházféleség is a ház oldalában, ami télikertnek ideális lesz. Nagy a kert, de azért nem annyira, hogy gond legyen a füvet levágni. Csöndes, madárfüttyös.

A felső szinten meg konkrétan egy biliárd szalont rendeztek be a tulajdonosok. Jó, hát ezt nem tartjuk meg (bár igény vóna rá), de jól mutatja a lehetőségeket. Itt egyébként két szoba van, de ha úgy alakul egy harmadik könnyen kialakítható, sőt a padlás is egy légtérben van a felső szinttel, és oda is befér egy ágy, vagy maffiabarlang, kalóztanya a gyereknek. (Fiúból indulok ki…)

Királyság lesz, igazi csókavár, már csak némi pénzt kell szerezzek hozzá. Remélhetőleg egy kis hitellel kombinálva rendeződik a dolog, ráadásul ettől is meg tudok szabadulni, ahogy eladom a jelenlegi otthonomat. Szóljanak ha érdekel valakit :)

Most nyilván értetlenül olvassák ezeket, pedig néhányan Önök közül már tudják, hogy apuka leszek, Enikő meg anyuka. Nagy a pocakja már, és ez nekem speciel nagyon tetszik.

Ezzel magyarázom, hogy egy jó ideje nem írok semmit. Vicces odabent is a nem létező bajszom alatt somolyogni, amikor Mayáék az apukaság örömeiről beszélgetnek, meg időnként rákérdeznek, hogy mi mikor szánjuk már rá magunkat végre. Fura, hogy mióta tudom ezt a gyerek dolgot, azt figyeltem meg, hogy rengeteg ilyen jellegű beszélgetés van ebédidőben. Ez mindig így volt?

A túlméretezett programozó végre használhatja majd az évek alatt felszedett dolgokat (zsonglőrködés, lufiállat hajtogatás), sőt rengeteg legó lesz itthon, meg hasonlók. Ez nagyon érdekesnek hangzik, hogy az odavezető útról, meg a sok ismeretlen kihívásról ne is beszéljünk…

Tudták, hogy a gyerek grapefruitból készül? Legalábbis több kilónyit veszek mostanában, Encsi pedig issza literszám. A minap facsart vagy két decit, ami nekem ihatatlannak tűnt, de ő nagy élvezettel vetette rá magát. Nah mindegy, ha ez kell…

Írjanak nekünk fiú neveket, lányokból jól állunk, de fiúból igencsak le vagyunk maradva.

Az előző pár hetet és hétvégét keresgéléssel és rengeteg autókereskedő végigjárásával töltöttük, míg végül Enikő kiválasztott magának egy nagyon szép Peugeot 206-ost. Kilenc éves, kívül újszerű, belül majd kiderül milyen. Nekem nagyon tetszik. :) Voltunk is vele Győrben, Gárdonyban. Beszállsz, elindulsz és megy. Egy élmény. :) Sőt megnyomod a gombot és letekeredik az ablak… Igaz nem is nagyon tekerjük le, mert légkondi is van meg minden :) Egy álom.

Szegény Zsuzsi, mert így hívták a régi járgányt, végül a bontóban végezte. Érdekes, én naívan azt képzeltem, hogy majd adnak érte valami pénzt, hiszen van benne még működő dolog, alkatrésznek csak jó. Na jó, ha a fékek nem is, legalább az indítómotor eladható. De nem. Fizessél nyolcezret, hogy kivonják a forgalomból. Szép mondhatom.

Örülök, hogy sikerült a csere, és gratulálok. Önöknek meg majd írok még autós élményeinkről, ha úgy alakul.

Metamegjegyzés:

Az egyik jele annak, hogy fontos vagy valakinek az életében, ha kapsz egy külön taget a blogján. Tudom, hogy marhaság, de azért most már ez is megtörtént ;)

Kicsit meg volt ijedve a lány, hogy mit fogok kezdeni magammal négy napig, tekintve, hogy az én zenei izlésem meg a rendezvény felhozatala köszönő viszonyban sincsenek egymással, de azért megoldottam a dolgot. A Hobo koncert nagyon tetszett. Az tényleg jó volt. Aztán voltunk még ska-n, és csodálkozott a lány, hogy én azt ismerem. Pedig ismerem, mert a zsonglőrök kedvelik, én meg már elsajátítottam az ezzel kapcsolatos tudnivalókat. Olyan mindent bele regae, jazz meg ilyesmik, érdekes hangzásvilág a magyar fülnek. Meg volt még kispál, ami hozta a színvonalat.  Természetesen egy csomó olyan együttes is fellépett, amire nem mentem ki. Vasárnap meg Heaven Street Seven volt, aminek a számait nem bírtam elkülöníteni egymástól (sem az utána következő Pál utcai fiúktól). Szóljanak meg, vállalom. A legrémesebb performansszal az Edda állt elő. Pataki nem igazán énekelt, inkább csak a szeretetről meg a nempolitizálásról beszélt, meg arról, hogy mennyire jó is itt. Ennek nagy részét a sátorból hallgattam, csak a végére mentem ki. Akkor már egy csomó rajongó ugrált a színpadon, és a szeretet melege olyan arcpirító volt, hogy el kellett forduljak miatta. (Egyik ismerősömnek sem tetszett, nem csak az én gyomrom volt ilyen kényes…)

Tisztálkodni nem lehetett, ami az ilyenfajta rendezvények természetes velejárója. Ráadásul picsa hideg volt, és a végén már két kapucnis pulóverben, egy pólóban és egy vékonyabb sunnyogóban aludtam a vastag hálózsák alatt a sátorban. Meg hát esett is néha, ahogy ez már lenni szokott. (Összeségében túlélési gyakorlatnak, kalandparknak jó volt.)

A fesztiválozó fiatal, mint entitás, rendkívül érdekes módon viselkedik a harmadik-negyedik napon. Volt egy srác, aki már tőlem is füvet akart venni. Ebből következtethetünk arra, hogy mekkora lehetett a hiány a piacon. Valamelyik reggel meg kimentem zsonglőrködni, hogy a kelő nap fényében kicsit átmelegedjek. Gondosan hátat fordítottam a napsütésnek, hogy a lehető legnagyobb felületen kapjam az áldást, és szépen nekiláttam a formagyakorlatnak. Nem sokkal később két fesztiválozó odajött, hogy ne haragudjak már, de mégis honnan jön nekem ez így hajnali hét órakor. Én a zen szerzetesek nyugalmával és fennsőbbségével csak rámutattam a poharára, majd körbemutattam a réten. Ezzel mintegy megkérdőjelezve az ilyen jellegű kérdések létjogosultságát egy olyan helyen, ahol az emberek a többsége legbelső ruharétegig mocskosan, büdösen, hányás után és hányás előtt vegetál, és ezt elszántan szórakozásnak nevezi.

Egy másik alkalommal meg odamentem egy zsonglőrhöz aki négy labdával próbálkozott (úgy 20 óra gyakorlásnyira a stabil szökőkúttól), hogy kicsit elkérjem a labáit. Először kettőt, hogy lássam milyen. Aztán áttértünk háromra, és előadtam neki egy nagyon béna kaszkádot, csak arra ügyelve, hogy még éppen ne essen le a labda. Végül elkértem a negyediket is, és nagyot nézett, amikor tökéletes stabilitással bemutattam neki az általa gyakorolt mutatványt… Gonosz vagyok-e? :)

Na így mulat a programozó egy ilyen helyen.

Érdekes, hogy Cséz és Kemeron, Encsé és Encsi valamint a csókavár szervere is költöznek a hétvégén.

A teljes, mindenkit érintő szolgáltatás leállás tervezett időpontja:
2009. május 2. 00:01 – 06:00

Kedvezőtlen időjárás esetén:
2009. május 3. 00:01 – 06:00

Per pill erről a szerverről csak a DNS feloldás megy, szóval lehet hogy észre sem fogják venni. (Főleg nem ilyenkor éjszaka…)

“A női bugyik szörnyű csalódást jelentettek számomra, amikor elkezdtem nőkkel együttélni. Igazából soha nem is tudtam felocsúdni a sokkból,  melyet az a felfedezés okozott, hogy a nők ugyanazt csinálják, mint mi: a legjobb bugyikat azokra az estékre tartogatják, amikor tudják, hogy le fognak feküdni valakivel. Amikor az ember együtt él egy nővel, hirtelen az egész lakásban megjelennek a radiátorokon ezek a kifakult, összement, csiricsáré M&S-bugyogók; örökre keresztet vethetsz buja kamaszkori ábrándjaidra, amikor úgy képzelted el a felnőttséget, hogy egyszer és mindörökre körülvesznek az egzotikus női fehérneműk… az ilyen álmok ízzé-porrá zúzódnak, összeütközve a valósággal.”
(Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi)

Ebben a könyben az egész világ benne van…

Sokszor előfordul velem, hogy előre nem sikerül eltaláni egy döntés súlyát, és csak szép lassan esik le a tantusz, hogy akkor ezután majd ez is más lesz meg az is más lesz, és ez se így lesz, meg az … te jó ég… az se úgy. És közben a görcs az ember gyomrában egyre nagyobb, és pánikrohamot kap, és elkezd hangosan zenét hallgatni, meg villamosozni a városban, hogy inkább embereket nézzen, és még véletlenül se otthon gondolkozzon.

És aztán persze hazajövök, és átgondolom, hogy na most akkor, ha ennek a szekrénynek a tartalmát átpakolom abba a fiókba, és ha még ezek a bigyók is beférnének arra a polcra, akkor ott lenne még egy kis hely. Sőt ha feltenném azt a polcot, amit már régen kitaláltam, akkor hű de mennyi új hely keletkezne azonnal. Erre a kupac szarságra már abszolúte semmi szükség nincs, azokat meg a biztonság kedvéért leviszem a pincébe, és majd csak 5-10 év múlva fogom kidobni.

A Nagy Kaland. Költözés. Össze. :) Imádom és rettegek, de tudom, hogy akármi is lesz, ez a helyes döntés, és ez az, amit csinálni szeretnék.

Nagyon.

A történet úgy 8-10 éve kezdődött. Akkoriban még nagyon könnyen belefeledkeztem a dolgokba: számítógépekbe, olvasásba, tanulásba meg akármibe. Emellett nagy teljesítményű tea ivó is voltam, és azon az estén volt még egy kis víz a kanna elődjének alján, gondoltam megmelegítem. Mondanom se kell, hogy azonmód el is feledkeztem róla, és csak jó fél óra múlva mentem ki ismét a konyhába, de addigra már az összes víz elpárolgott, és a kanna is teljesen lyukasra égett. Ez még nem a fütyülős fajtából való volt, de nagyon szerettem és emlékszem, hogy egy C++ header fájlban meg is örkítettem az esetet.

(Ezt persze Önök közül jópáran nem fogják megérteni, de a többieknek mondom, hogy a körkörös include-okat elkerülendő a C++-ban a header fájlok szerkezete gyakorta valami hasonló:

#ifndef FOO
#define FOO
/*ide jön a lényeg*/
#endif

Namármost ez a FOO csak egy kis technikai trükk, kizárólag a körkörös izé kiküszöbölésére, semmi köze a programhoz magához, csak az a fontos, hogy a programon belül egyedi legyen. Lehet ide írni a fájl nevét, egy guidot, de alkalmat ad egy kis kreatívkodásra is. Így született meg a TEGNAP_ODAEGETTEM_A_TEASKANNAT definíció. Akkoriban még így toltam, nem volt rendes blogom, na.)

Karácsonyra aztán kaptam egy új kannát, ami, hogy a fenti eset ne ismétlődhessen meg, fütyülni is tudott. Azóta is otthon volt a gáztűzhely mellett. Gyakran használtuk, bár nem annyit, mint a régit, tekintve, hogy időközben a fővárosba költöztem. A gáz mellett természetesen olajos és zsíros lesz minden, amit nem sikálnak le rendszeresen és az évek alatt a kanna fénye is alaposan megkopott, olyannyira, hogy apunak egyre jobban bökte a szemét, és a múltkor mikor Enikővel Győrben jártunk, kitalálta, hogy meg kell tőle szabadulni. Mindketten felhördültünk, jobban mondva Enikő inkább csak meglepődött és illemtudóan összehúzta a szemöldökét, én pedig gyorsan elhatároztam, hogy a kannát megszöktetem. Később Enikő egy kis hideg zsíroldóval teljesen helyre is hozta, azóta sincs semmi baja, és vidáman fütyörészik minden este.

Hmm ettől úgy megjött a kedvem, hogy főzök is egy teát azt hiszem. Egészségünkre!

De elkanyarodtunk a témától, mert ma nem orális élvezetekről akartam írni, sokkal inkább a színházról, ahová mostanság valóban igazán sokat járunk. Voltunk pl. kedden is, holnap is megyünk, sőt jövő kedden megint. (Ezzel vége idénre.)

És hogy mi mindent nézünk? Eddig megvolt a Nézőművészeti főiskola. Ez valójában egy meta-darab: a színházba járásról szól. A közeli jövőben játszódik, amikor is az emberek elfelejtik, hogyan kell a színházban viselkedni, és ezért főiskolai képzést indítanak, hogy hivatásos nézőket képezzenek. Az egészet három tanár viszi a hátán, és annyira jól sikerült eltalálni a karaktereket, hogy volt egy olyan 5 perc, amikor szabályosan görcsbe állt a szám a nevetéstől. (Aki ismer, tudja, hogy a nevetéssel fukarkodni szoktam.)

Ezenkívül volt még Dzsungel könyve, amit úgyis mindenki ismer, és nekem nem is tetszett annyira. Ne is vesztegessük rá a szót.

Aztán a G.Ö.R.CS., ami a görögök összes regéit és cselekedeteit hivatott bemutatni, de egy ormótlan húzással már a legelején kiderül, hogy a Bibliáról szól. Teljesen érthetetlen volt számomra, hogy az amúgy tényleg mókás előadást miért kellett agyonvágni egy idétlen ufós kerettörténettel, de bizonyára ez az a híres művészet, amihez én köztudomásúlag nem értek. (Ezt nem is bánom egyébként.)

Szabadjon egy rövid idézetet ebből. Kedvcsinálónak. Ki kell adnom magamból, már csak azért is, mert a fityma szót olvasva minden drága olvasóm fel fogja kapni a fejét.

Hát így. A G.Ö.R.CS. egyébként egy másik darab, a Shakespeare Összes Röviden (S.Ö.R.) folytatása. Ezt sajnos még nem láttam, de Maya már régebben emlegette, hogy jó. Szerencsére honlap bepótoljuk ezt a lemaradást is, de addig még át kell rágnom a királydrámákat. :)

Kiegészítés (november 17.)

Megnéztük a S.Ö.R.-t tegnap, de sajnos nem volt jó. Azt hiszem, a közönség rontotta el, mert csomó iskolás gyerekek volt, akik végigpofázták az egészet. Különösen feljogosítva érezték magukat erre, mert a színészek időnként minket is bevontak a játékba. A végén volt egy kis bejátszás videóról, ahol Reviczky Gábor is megszólalt, és elmondta, hogy az ilyen előadást szerinte többször kell megnézni, mert a közönség nagyon befolyásolja a hangulatot. Na ez az, amit tegnap sikerült teljesen agyoncsapni.