Minden ami „busz”

János vitéz a magyarok királa…

Régen volt már buszos történet, pedig van miből meríteni. Ma például a magyar őstulok egyik korosodó példányával sikerült összefutni, aki nemzeti szallagos, lúdtollas kalpagba, kitüntetésekkel meg ilyenekkel várta a pesti buszt.

Közben hangosan ordibált, hogy “most már aztán igazán vége ezeknek a zsidó kommunistáknak”, és egyébként is ilyen-olyan kutyák meg én nem tudom még mi. Valaki szólt neki, hogy nem érti miért kell ezt ilyen hangosan. Na onnantól fogva rátért ez a jóember, hogy a néni bizonyos testrésze odáig szaglik ahol áll, és hogy milyen g*cit kellene neki besz*pnia és hogyan. És nevetett közben ez az igaz magyar ember a lúdtollas kucsmája alatt, és a miheztartás végett még hozzátette, hogy az ő családjában Rendőr Őrmester is akad. (És, hogy királok remegnek meg, ha csak kinyitja a száját.)

Komolyan mondom kedvem támadt csak öt percig elmerengeni ezzel az istenbarmával, hogy ne is menjünk messzire, kettőnk közül ki a nagyobb kommunista. Ki félemlíti meg az embereket, ki fenyeget bebörtönzéssel olyanokat, akik nem tetszenek neki. Vagy ha csak egy fél percig belegondolna, hogy mi lenne a magafajta tanulatlan, hasznavehetetlen, részeg disznóval, ha mondjuk egyik napról a másikra eltörölnénk a nyugdíjat, meg a társadalombiztosítást, ahogy egyébként a szélsőségesen antiszocialista szemlélet diktálja. De ám legyen, akkor csináljuk rendesen: bízzuk a piacra. Természetesen valaki felfedezné azt a kis értéket, ami az ilyen surmókok ingatlanjában akad, és életjáradékért cserébe rátenné a kezét a tanyájára. Aztán úgy 5-6 év múlva természetesen az utcára kerülne a Vitéz Címzetes úr, s mivel menhelyek meg hasonlók sem lennének akkor már, végül éhen is halna, ami a piac érdeke ugyebár. Na ezt szeretné ő pillanatnyilag.

Kérdem én: nórmális? A mai nyugdíjasnak abban kéne reménykednie, hogy a politikai elit még sokáig ilyen tehetelen marad. Ezen kívül természetesen erősen készülnie kellene a jövőre, amikor is majd az ősparaszt faszfej kívánságának megfelelően eltakarodnak ezek a “kommunista disznók”, és a másik oldal nagyon megerősödik.

Persze egyes magyarok inkább leakasztják a szögről az ünnepi subát a karikás ostorral és elmennek tojást dobálni a nemzeti ünnepen, hadd legyen mindenkinek egy újabb szép emléke.


Nem nem politizálok. Ha politizálnék, azt mondanám, hogy nekem mindegy, hogy melyik banda van hatalmon, egyikre sincs szükségem.

Oda és vissza – kalandjaim a buszon

Columbo

Ön hogyan bizonyítaná be, hogy a karácsony előtt az üzletben árult fenyőfa azonos azzal az esüstfenyővel, amit évekig nevelgetett, és a minap valaki fényes nappal lopta el a ház elől?

Természetesen levág egy karikát a maradék fatörzsből, és odapróbálja a bolti fenyő aljához.

Foglalkozása? Utazó anyuka.

Háromgyerekes anyuka leszállás előtt megszólít, hogy adjam neki a jegyemet, mert ő ugyan 90%-os kedvezménnyel utazik, de a teljes árat vissza tudná igényelni az egészségpénztártól… Hátafaszom. Persze az ilyenek a leghangosabbak akkor is, amikor a „mocskos kormány mindent kilop az emberek zsebéből” című slágert kell énekelni.

Busz

Csak, hogy érezzék milyen egy kopasz embernek, kifejlett sörhassal. 

Az évtized legszerencsésebb napját  (2007.07.07.) úgy ünnepeltem, hogy reggel felszálltam a buszra, és leültem valaki lány mellé, mer aszonta, hogy szabad. Aztán mintegy 20 másodperccel később úgy folytatta, hogy akkor viszont ő el is ülne innen valahová, mert nagyon süt rá a nap, és melege van.

Kedves kollégák: megint lehet röhögni. (Én is azt teszem, remekül tudok az ilyeneken szórakozni.)