Zárnyitás alapfok

Ezt a lakatot az utcán találtam, valaki elvághatta a vezetéket valami komoly csípő-harapó eszközzel, és talán eltulajdonította a hozzátartozó biciklit/motort. Én meg észrevettem a fűben az eldobott kincset, és mindenképp ki akartam próbálni, hogy fel tudom-e törni.

Természetesen nem tekergettem végig a 100000 kombinációt. Kis próbálgatás után ugyanis feltűnt, hogy ha a rálépek a vezetékre, és megpróbálom széthúzni a zárat, akkor egy kivételével ez összes tárcsa könnyen forog. A szoruló tárcsa 10 lehetséges állásából az egyikben, a közvetlenül mellette levő tárcsa is akadni kezdett. Ebből arra következtettem, hogy megtaláltam a helyes beállítást: a zár kicsit engedett, és emiatt most máshol szorul mint eddig. Ugyanezt eljátszva a többi tárcsára, pár perc alatt meg is találtam a helyes kódot.

Így vegyenek számzáras lakatot maguknak.

Hozzászólások

  • Mondta cooldavee ekkor: 2009. augusztus 7., 16:57 link

    És persze a hengerzáras lakatokkal is könnyen el lehet bánni. Már ahogy hallom. ;-)

  • Mondta Encsé ekkor: 2009. augusztus 7., 17:43 link

    ahogy.

  • Mondta cooldavee ekkor: 2009. augusztus 8., 19:33 link

    Egyébként ezzel a számzáras lakattal egyelőre nem boldogulok. Vagy túl kis erőt alkalmazok, vagy egyszerűen csak béna vagyok, mindenesetre még nem sikerült kinyitnom. De nem adom fel. :-)

  • Mondta zape ekkor: 2009. augusztus 9., 07:53 link

    Es persze mennyivel egyszerubb lehetett siman elvagni.

Mondana valamit? Vissza ne tartsa!

Írd ide azt a számot, hogy 10291