Rettségi

Emlékszem utolsó évben „ó”, „ió”, „ció”, „áció” helyett az Érettségi szót írtuk fel betűnként a táblára. Magát az érettségit amúgy utáltam, főleg a szóbeli részét, mert ott csak olyan tudásról kellett bizottság előtt számot adni, amiről már akkor tudtam, hogy soha semmi szükségem nem lesz rá*. A matekot azonban azóta is mindig megnézem nosztalgiából. Tegnap elkezdődött az idei érettségi szezon, és délután mi is elővettük a tavalyi matek felvételit Lőryvel meg Catussal.

Mókásnak nevezném, pedig annak idején rengeteget készültem rá. Negyedikben nagyjából az összes irodalom és történelem órát azzal töltöttem, hogy a Gerőcs tanár úr-féle piros színű feladatgyűjteményt oldogattam. Most viszont olyan jó volt ellazulni kicsit ezekkel a példákkal. Különösen tetszett, hogy a kombinatorikus-valszámos feladatcsokrot úgy vezették fel, hogy „Annának az IWIW-en 40 ismerőse van”. Ettől olyan jópofa modern lett a dolog szerintem.

A Klári idióta teasüteményeivel meg elvoltunk egy ideig. Cactus rögtön integrálással akarta kiszámolni a kérdéses területet, de aztán leredukáltuk két körcikk meg egy háromszög területének logikai szitás összekombinálására.

Várom már az idei adagot :) Lehetne benne valami „Józsinak a Provident 240%-os THM mellett a következő ajánlatot tette” vagy hasonló móka is. Én igazából nem is értem, hogy az ilyen kamatszámítós feladatok miért nem részei a matek érettséginek. Máris nem lenne olyan nagy kérdés, hogy a raiffesienes előrekamatozó betét vagy inkább K&H-s üdvözlet betét a jobb…


*: Na jó ez főleg az irodalomra vonatkozik.

Hozzászólások

  • Mondta Maya ekkor: 2009. május 5., 09:14 link

    Hm. Ez még a kétszintű érettségi előtt volt, vagy nem? Én annak idején matek-érettségin nem is voltam, a felvételi kiváltotta automatikusan. Na persze _arra_ készülni kellett kőkeményen. Én a Kömalból meg az elmúlt 50 év feladataiból oldottam meg úgy hetente 5 feladatsort egy fél éven keresztül. Azzal együtt a magyar és főleg a töri érettségi sokkal húzósabb volt… legalábbis nekem. ;)

    Egyébként is röhögőgörcsöt kaptunk az akkori matekérettségi feladatsoroktól… ez még az az idő volt amikor 5 számot olvastak be, és az volt a feladat.

  • Mondta Encsé ekkor: 2009. május 5., 09:25 link

    Ja az az öt számos időszak tényleg durva volt. Olyan harminc perc alatt meg lehetett oldani az egészet. :)

  • Mondta codein ekkor: 2009. május 13., 12:43 link

    Azért nem 100%, hogy nem kerül az érettségibe kamatos kamat…
    Jó az ideiben nem volt, de minket a matektanár (hjah én idén…) egész évben kamatos kamatra (visszavezethető) feladatokkal traktált mert simán lehet benne. Amúgy szvsz inkább 10 kamatszámítgatós feladat mint egy kombinatorika/valszám/statisztika…

Mondana valamit? Vissza ne tartsa!

Írd ide azt a számot, hogy 19310